Kádár Tamással, a Sziget fesztivál főszervezőjével, Weyer Balázzsal, a zeneipar érdekszervezetének számító Music Hungary elnökével és Czeglédi Szabolccsal, a Bánkitó Fesztivál és az Akvárium koncertszervezőjével, a Middlemist Red, a Galaxisok és a Platon Karataev zenekarok menedzserével beszélgettünk arról, hogyan vészelik át a járványt azok, akik az élőzenéből élnek és mire lehet számítani az idei nyári szezonban és a járvány után. 

Szó lesz arról, hogy milyen segítséget várt és kapott a zene- és fesztiválipar a kormánytól. Minden más iparághoz hasonlóan a fesztiválszervezők, zenekarok, klubtulajdonosok és menedzserek is a kormányhoz fordultak, hiszen a közösségi programok korlátozásával egyik pillanatról a másikra törölni kellett minden zenei eseményt. A zeneiparnak viszont először meg kellett találnia, hogy kivel is kellene tárgyalnia a kormányban, ami önmagában is nehéz volt. Aztán pedig szembesülni kellett azzal, hogy 

hiába voltak részletes, kidolgozott javaslatai a zenei szakmának, a kormány inkább a raktárkoncertekkel állt elő. Beszélgetőpartnereink szerint ahhoz, hogy ne omoljon teljesen össze a nemzetgazdasági és kulturális szempontból is fontos iparág, mindenképpen szükség lenne az állam segítségére, de nem olyan formában, mint amit eddig nyújtott. A legnagyobb segítség az lenne, ha a kormány csökkenteni tudná a járvány miatti bizonytalanságot, hogy akkor el lehessen kezdeni a nyári koncerteket és fesztiválokat. Erre már kitalálták a megoldást, egyfajta covid-biztosítást, több országban pedig már be is vezettek ilyeneket. Magyarországon a kormány viszont egyelőre mindig csak egy hónapra előre lát, pedig ahhoz, hogy a Szigetet, a Bánkitót és a többi fesztivált el lehessen kezdeni szervezni, ahhoz februárban, legkésőbb márciusban tudnia kellene a szervezőknek, hogy a nyáron engedi-e majd a fesztiválokat a kormány.

Emellett arról is beszélgetünk vendégeinkkel, hogy lehet-e covid-biztosan koncerteket tartani, milyen évadra készülnek a zenekarok és miért lesz nehéz az újrakezdés, ha már megint lehet majd biztonságosan koncertekre járni.